A Családban maradva című dokumentumfilm sorozat négy család életébe enged bepillantást. A 20-30 perces filmek közvetítésével összekapcsolt alkalmakon a Párbeszéd Háza és Faludi Ferenc Akadémia igazgatója, ill. mentálhigiénés szakemberek adnak szempontokat a párkapcsolati műhely résztvevőinek. A hatrészesre tervezett sorozat második alkalmát május 12-én közvetíti az EWTN - Katolikus TV.
Jelenleg nincs olyan időpont, amire jelentkezni lehet.
A magyar jezsuita provincia által meghirdetett Közösség éve gondolatköréhez kapcsolódva a sorozat négy házaspár életébe enged bepillantást egy ötrészes sorozat levetítésével. A sorozatban nehézségeken, kríziseken átjutott házaspárok osztják meg személyes és praktikusan is használható tapasztalataikat. A házaspárok megtapasztalták, hogy a nehézségek lehetőséget is rejtenek a növekedésre, a kapcsolat erősítésére. A filmekben láthatóvá válik, hogy a krízist teremtő módon be tudták építeni a kapcsolatukba, mely így gazdagodott. A filmek párkapcsolatban élők, fiatal és idősebb párok, házasok és közösségek számára is lehetőséget teremtenek arra, hogy saját kérdéseikről beszélgessenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a filmekből akkor is sok értékes szempontot kaphat a néző, ha az adott epizód fő témájául szolgáló kérdéskörrel nem volt dolga. A megküzdési technikák, az őszinte megosztások sok hasznos szempontot és kérdésfelvetést kínálnak.
A kiégés minden házaspárt érinthet. A szürke hétköznapok, az ötödik gyermek érkezése végletesen eltávolítja egymástól a férjet és a feleséget. Az ezzel való megküzdés végül beépül a pár életébe. Sokat tanulnak magukról, fejlődik a kommunikációjuk és az intimitás terén is új tapasztalatra tesznek szert.
A Családban maradva című dokumentumfilmek négy család életébe engednek bepillantást. A 20-30 perces filmek közvetítésével összekapcsolt alkalmakon a Párbeszéd Háza és Faludi Ferenc Akadémia igazgatója, ill. mentálhigiénés szakemberek adnak szempontokat a párkapcsolati műhely résztvevőinek.
Házigazdák: Héjj-Csizmazia Gyopár pszichodráma vezető és Sajgó Szabolcs SJ.
Az második alkalom vendége: Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője és Varga Péter Pius pszichodráma vezető.
A sorozat további alkalmai:
A műsor weboldala: https://katolikus.tv/elo-adas/
Nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket az online térbe, ahol lesz lehetőség kérdezni is az adott témában! A műsor után május 15. péntek délig a film@faludiakademia.hu várjuk a kérdéseket, észrevételeket, melyekre a sorozat következő részében reflektálnak a szakemberek.