Az emberi szó és a Logosz szentségének szolgálatában

Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója

P. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, író, költő és versfordító 1951. augusztus 7-én született Budapest-Kelenföldön, hét testvér között negyedikként. A Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett, majd filozófiát és teológiát tanult Esztergomban és Budapesten. 1968-ban csatlakozott a Regnum Marianum Közösséghez. 1974-ben szentelték esztergomi egyházmegyés pappá a Budapest XI. kerületi Szent Imre-templomban, ahol hat évvel korábban Isten megtérítette és elindította a papi hivatás felé. Jelmondata: „Más juhaim is vannak, melyek nem ebből az akolból valók. Azokat is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra” (Jn 10,16).

Bernecebarátiban, Nyergesújfalun, Szécsényben, Budapest-Angyalföldön és Budapest-Herminamezőn szolgált világi papként, majd 1981-ben Belgiumba távozott és 1982-ben kérte felvételét a jezsuita rendbe, szavai szerint ebből a három indíttatásból: „Az első, hogy a rend általános szellemiségéhez tartozik a ’magis’ szelleme, így a folyamatos továbbképzés és a Krisztus fényében való maximális racionalitás is. A második, hogy a magyar jezsuiták a világon mindenfelé szétszórtan is elkötelezettek voltak magyar gyökereik szolgálatára. A harmadik: a belső nyugtalanságot, ami 1981-ben elindított Magyarországról, hogy fölleljem helyem a világban (és a saját bőrömben), békességgel telinek és ’szentnek’ láttam, ha jezsuitaként gondoltam magamra.”

1982. július 31-én Kanadában belépett a magyar jezsuita rendtartományba és a magyar provincia torontói noviciátusának elvégzését követően 1984-ben letette szerzetesi fogadalmait. 1985-től a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tagja, 1987-től tisztje volt. 1985 és 1994 között A Szív újság szerkesztésével és kiadásával foglalkozott Kanadában és Magyarországon. 1990 januárjában, az első szabad választások előtt a lapot Kanadából visszatelepítette Magyarországra. 1990-től a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) alapítótagja és sok évig alelnöke, 1990 és 1994 között az induló Szent Ignác Szakkollégium lelkivezetője volt. Szintén 1990-tő A SZÍV Szentjánosbogár Mozgalom alapítója és vezetője. 1990 és 2010 között a Katolikus Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja. 1993-ban megalapította a dobogókői Manréza Lelki és Kulturális Központot és 2008-ig vezette is. Közben 1994 és 1999 között a Magyar Pax Romana országos lelkésze, éveken át a tábori lelkészek spirituálisa, a polgári szolgálatra készülők oktatója, a Manréza Füzetek sorozat szerkesztője volt.

A hivatalosan 2000-ben indult, vallásközi párbeszédet szolgáló világszervezet, az Együttműködő Vallások Kezdeményezésének (United Religions Initiative) 1998-tól meghívottja, majd évekig (2005-ig) az európai vezetőség tagja. A Keresztény Élet Közösségének magyarországi egyházi asszisztense 2002 és 2007 között. Lelkigyakorlatokat 1983 óta, csendmeditációs szemlélődő lelkigyakorlatokat 1992 óta vezet és kísér rendszeresen.

2008-ban elöljárója visszaküldte Kanadába, hogy a torontói Szent Erzsébet-templom plébánosaként szolgáljon. Ez idő alatt a Kanadai Magyar Papi Egység elnöke is volt.

2014-től a rend budapesti kulturális centruma, a Párbeszéd Háza igazgatója, 2017-től a Magyar Jezsuita Menekültszolgálat és a Lehetőségek Iskolájának rendi felelőse. Számos más szolgálata mellett 2017-ig az újjáalakuló magyar jezsuita rendtartomány gazdasági tanácsadója, illetve ökonómusa, 1990 és 2010 között, majd 2014-től máig rendtartományi tanácsadó.

Szerzetesi feladatai mellett íróként, költőként és versfordítóként, képzőművészeti kiállítások kurátoraként is aktív tevékenységet folytat; a lelkipásztori mellett kulturális területen is páratlanul gazdag – és folyamatosan gazdagodó – életmű fűződik a nevéhez. Műfordította a 2006-ban kilencvenévesen elhunyt Jan Twardowski verseit a nagyszerű műfordító Tereza Worowska nyersfordításai segítségével – a könyv Egy remete skrupulusai címmel jelent meg, négyszer kellett újranyomni. Önálló verses kötetei: Elárult látomás (1987, Toronto, Amerikai Magyar Írók), Még csak péntek este (2000, Kecskemét, Korda), Talált sorok – Új versek (2004, Kecskemét, Korda), Az űrön áthajolva (2007, Kecskemét, Korda), Kapuid bennem (2012, Kecskemét, Korda). Dancs Rózsa, a torontói Kalejdoszkóp folyóirat kiadó-főszerkesztője így ír Sajgó Szabolcs verseiről: „Lélekből fakadók, gyarló emberi életünk hangulatait, érzéseit fogják szavakba. Sajgó Szabolcs lélekutazó, aki a hit, az öröm, a szeretet, a szavak ereje révén lesz a csillagoknak társa, aki a csendben meghallja magát a csendet...” Jelenits István a Sajgó-versek zeneiségét emeli ki: „Dallam, amely nem kísérőzene: súlya van, nyoma marad.” Czakó Gábor író szerint Sajgó Szabolcs „megtalálja a megtalálhatatlant és leírja, pilinszkys finomságú képekben villantja elénk. Arról szól, amiről nem lehet beszélni, aminek leírására minden szó kevés és alkalmatlan. Nyilván ezért a versforma, mert a költészet talán és esetleg még a mi szellemtagadó Gazdaságkorunkban is kultikus beszéd. Vagyis nem fecsegés, nem szakma és mondat és művészetipar, mert ének a Létről.”

Dél-Amerikától Ázsiáig sok helyen megfordult, utóbb Irakban, Szíriában, Egyiptomban, Kongóban és Kenyában is… A jezsuita szolgálat és a kultúrmisszió mellett az üldözött keresztények, a periférián élők felé fordulást is küldetésének tekinti. Böjte Csaba ferences szerzetessel, Hölvényi György európai parlamenti képviselővel, Siklósi Beatrix MTVA-főszerkesztővel és Marossy Géza operatőrrel jegyzik az Övék a mennyek országa című dokumentumfilmet, amiért Sajgó Szabolcs is átvette a Széchenyi Társaság Díját.

A különlegesen aktív életmódját tápláló hajtóerőről egy helyütt így nyilatkozott: „Számomra a legfontosabb a kis- és nagybetűs szó: az emberi szó és a Logosz szentségének a szolgálata. A hitelességet erősíti a szüntelen bukdácsolás tényének az elfogadása. Igyekszem a nem látható – az isteni Jelen – felé való nyitottságot mint alapállapotot ápolni magamban és másokban.”

A kultúrák, vallások párbeszédére nyitott Sajgó Szabolcs – munkatársaival együtt – a Párbeszéd Házában is arra törekszik, hogy lelkiségi és kulturális programjaik a teremtő párbeszédet szolgálják a hit, a művészet és a társadalmi igazságosság területén és hogy minél több „szemüveg” legyen jelen egy-egy társadalmi vagy kulturális kérdés megvitatásánál.

Élete és munkája hűen követi és tükrözi egyik versfordításának sorait: „A helyesen megélt Ma tesz / boldog álommá minden Tegnapot, / és minden Holnapot reményteljes látomássá.”

Varga Gabriella