A fiatal művészek sorozatának 2020-as első őszi koncertjén koncertjén többek között Bach, Liszt, Händel, Csajkovszkij és Prokofjev művei hangoznak el.
Az est szakmai tanácsadója: Miranda Liu hegedűművész
Műsorvezető: Gombos László zenetörténész
Házigazda: Sajgó Szabolcs SJ
Mivel a járványhelyzetre tekintettel a rendezvényeink befogadóképessége limitált, a részvétel előzetes jelentkezéshez (regisztráció) kötött, amelyet az alábbiakban tehet meg:
Jelenleg nincs olyan időpont, amire jelentkezni lehet.
Az ingyenesen látogatható hangversenyeken Miranda Liu hegedűművész és zenészbarátai tolmácsolják a barokktól a kortárs zenéig ívelő komolyzenei hagyomány népszerű és ritkábban hallható darabjait, melyek előtt Gombos László zenetörténész tart ráhangoló bevezetőket. A pódiumon fiatal zongoristák, vonósok, fúvósok váltják egymást szóló- vagy kisebb kamaraprodukciókban, köztük az ország vezető együtteseiben játszó professzionális muzsikusok, felkészült zeneakadémisták, sőt olykor egy-egy kiemelkedően tehetséges gyermek is.
Az esemény helyszíne a Párbeszéd Háza Konferenciaterme.
Műsor:
Bach: c-moll hegedűszonáta, No. 4., BWV 1017, I., III., IV. tétel
Matsuda Aya (hegedű)
Mukeda Narihito (zongora)
Prokofjev: C-dúr szonáta két hegedűre, op. 56
Bálint Angéla (hegedű), Szigeti Szilvia (hegedű)
Mendelssohn: d-moll zongoratrió, op. 49, I., II. tétel
Kondorosi Karolina (hegedű)
Bodor Ágnes (gordonka)
Matsunaga Minami (zongora)
szünet
Bach: C-dúr csellószvit, BWV 1009, Preludium, Sarabande, Gigue
Popper Dávid: 22. etüd
Hotzi Mátyás (cselló)
Händel: 1. B-dúr szvit, HWV 434, Aria con Variozioni
Händel: 7. g-moll szvit, HWV 432, Passacaille
Hasselmans: A forrás, op. 44
Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b, Október: Őszi dal
Bábel Klára (hárfa)
Messiaen: "A gyermek Jézusra irányuló húsz tekintet"
XV. A gyermek Jézus csókja
XVI. A próféták, a pásztorok és a napkeleti bölcsek tekintete
Onishi Hidekatsu (zongora)
Elgar: e-moll szonáta, op. 82, II., III. tétel
Király Eszter (fuvola)
Xu Qian (zongora)
A belépés regisztrációhoz kötött!
A részvétel alapvetően ingyenes, de kérjük, hogy lehetőségeihez mérten előzetes vagy helyszíni adományával támogassa a program megvalósulását.
Számunkra a vendégek biztonsága a legfontosabb, ezért igyekszünk megteremteni a lehetőségekhez képest legideálisabb körülményeket az eseményekhez, ehhez azonban az Önök együttműködésére is szükség van. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, hogy úgy figyeljenek egymásra, ahogy azt mi is tesszük majd! Segítségül ehhez összeállítottunk egy listát, amelyet érdemes szem előtt tartani, ha úgy tervezik, részt vesznek a programunkon.
A helyzetnek megfelelően folyamatosan frissülő tájékoztató itt követhető nyomon: https://parbeszedhaza.hu/blog/tajekoztato-vendegeink-szamara
Köszönjük megértésüket, támogatásukat!
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Következő koncert a sorozatban: 2020. november 3.
A MŰSORT ÉLŐBEN IS KÖZVETÍTJÜK!
Mivel a jelenlegi helyzet megengedi, továbbra is úgy tervezünk, hogy minden eddig meghirdetett programunkat megtartunk, ugyanakkor megértjük azt is, ha - annak ellenére, hogy szívesen ellátogatnának hozzánk - inkább szeretnék otthonról követni a Párbeszéd Háza eseményeit. És persze az is előfordulhat, hogy szívesen velünk tartanának, de éppen a fizikai távolság nem teszi lehetővé, hogy személyesen találkozzunk.
Jó hírünk van, hiszen azoknak is igyekszünk kedvezni, akik nem tudnak itt lenni nálunk, bár szívesen bekapcsolódnának programjainkba: az esemény kapcsán úgy döntöttünk, hogy élő közvetítésen keresztül is lehetőségük lesz arra, hogy részt vegyenek a történésekben. A közvetítést a YouTube csatornánkon tesszük közzé.
További információ:
www.facebook.com/
Az Isten és a zene – Fiatal Művészek Sorozata 2020. évi koncertjeinek megrendezése szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
A program az Ars Sacra fesztivál keretein belül valósul meg.