Közreműködnek: Tran Viktória és Pataki Noémi, a Táncművészeti Egyetem hallgatói, akik balett-előadásukban a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását mutatják be. Meghívott vendég: Dr. Csókay András idegsebész. Házigazda: Sajgó Szabolcs SJ.
Jelenleg nincs olyan időpont, amire jelentkezni lehet.
A könyvbemutató a művész Álom és remény című életmű-kiállításának kísérőrendezvénye. A tárlat megtekinthető december 10-ig hétfői napok és december 7. kivételével minden nap 15 és 18 óra között.
"Már az első oldalak olvasása közben az járt a fejemben: aki olvassa ezt a könyvet, másként látja a világot, mikor leteszi, mint mikor elkezdte olvasását. Azt a legmélyebb tartományt szólítja meg bennünk, ami fontosabb minden másnál az életben. Üzenetét ott égeti az olvasóba. Köszönet Balázsnak elsősorban harca megharcolásáért, másodsorban annak őszinte megosztásáért. Köszönet Andrásnak hitben megharcolt eddigi életéért, igaz orvosi szolgálatáért. És köszönet mindazoknak, akik segítettek nekik, hogy a Teremtő gyújtotta láng bennük égve maradhasson. A történetnek nincs vége, sosem lesz, sem számukra, sem számunkra. Aki beleálmodott minket ebbe a világba, nem átmeneti időre gondolt ránk. Örök játszótársnak hívott elő mindenkit a semmiből, és nem nyugszik, míg azzá nem válunk. Teremtő, megtartó, beteljesítő szeretete időtlen. Van. Csak van. Boldog, aki fölfedezi és benne megmarad."
(Kómámtól Bangladesig - Sajgó Szabolcs SJ bevezető gondolatai)