Kákonyi Konstantina (1908-1998) művészi világa. A kiállítást megnyitja: Cserháti Ferenc püspök, a kiállítást szakmailag bemutatja: Prof. Prokopp Mária. Zene: Tóth Viola (orgona), házigazda: P. Sajgó Szabolcs SJ
Jelenleg nincs olyan időpont, amire jelentkezni lehet.
A kiállítás az esztergomi Keresztény Múzeum gondozásában lévő alkotásokat tárja a látogatók elé.
A kiállítás 2019. febr. 24-ig látogatható a Párbeszéd Háza Dísztermében, a hétfői napok, február 1. és 23. kivételével, 15 és 18 óra között.
Kísérőrendezvényre várjuk az érdeklődőket február 25-én 18 órától: Prof. Prokopp Mária tárlatvezetése és Hodász Ferenc OFM emlékezése.
Ki is volt Kákonyi Konstantina? Kalocsai nővér és festőművész.
Kevéssé ismert Magyarországon, 1994-ben közel öt évtized után tért haza Amerikából. A Duluth (Minn., USA) városába látogató amerikai elnöknek, J. F. Kennedynek 1963-ban (röviddel a dallasi gyilkosság előtt) tőle rendeltek ajándékot (5 üvegzománc-mozaiktáblán a vidék élete, kincsei).
"Kákonyi M. Konstantina nővér 1947 májusa óta állami ösztöndíjjal Rómában művészete és az egyházművészet tökéletesítésével kereste Isten dicsőségét. A Sedes Sapiente iskolát látogatta, amelybe csak szerzetesek jártak. Egy magyar bencés atya közvetítésével került be az A. C.-ba, ahol több megbízást kapott. Elkészítette az üdvözlégy illusztrációit, majd a Miatyánk, a keresztút és a Credo várt rá. Meghívást kapott az Egyesült Államokba, egy benedekrendi zárda kollégiumába, hogy egyetemi színvonalú iskolájukban egyházművészetet tanítson és főleg fessen. Csak akkor szándékozott esetleg a meghívást elfogadni, ha Európában válságosra fordul a helyzet."
Forrás: Bangó Beáta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának története 1947-97-ig IV. Viharok (1947-1950) C. A teljes szétszóratás felé (1949-50) 7. Bácskai állapotok (77. oldal) Budapest, 2000, Kiadja: a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata
Konstantina nővér művészi hitvallása
"A modern művészek alkotásaiból a legtöbb esetben hiányzik a fölvilágosító, informáló lényeg, a mondanivaló, az, ami kívül esik a művész által megjelenített valóságon. --- a művészi alkotáshoz elmélyedés, kontempláció szükséges a technikai fölkészültség mellett. szerintem ez utóbbi másodlagos fontosságú. törekvésem az alkotás terén az, hogy éreztessem, föltárjam a rejtett jelentését a látható világnak. --- gerard manley hopkins a késői "viktorian" költő (angol) használta először a kifejezést: "belső kép" (inscape), ami az egyénileg jellegzetes belső fölépítését, lényegét jeleníti meg a látható világnak és egyben föltárja egységét. harmóniáját minden alkotásnak, teremtésnek. --- ezt a belső képet kíséreltem meg kivetíteni, megjeleníteni képeimen. --- a látható világ átszűrődik, újraalkotódik a művész egyéniségén, meglátásain keresztül. tehát nem volt célom másolni az érzékelhető valóságot, sem pedig nem ábrázoltam a látható világot annyira sajátosan egyéni módon, hogy az újjáalkotott valóság elveszítse minden kapcsolatát az univerzálissal. ilyenképpen a látható világ nincsen kizárva, csak átformálódik az alkotás folyamán, mivel egy eszme, tartalom kapcsolódik hozzá. ez a titokzatos alkotási folyamat az, ami átalakít, újjáalkot, jelentést és szépséget kölcsönöz a közönségesnek, a mindennapinak."
Sajgó Szabolcs SJ-t a Magyar Katolikus Rádió január 18-i Zenés napköszöntőjében (47:44- 53:47-ig) Hámori Kinga kérdezte a témában.
✠ Cserháti Ferenc
Megnyitó beszéd
Kákonyi Konstantina (1908 - 1998) kalocsai iskolanővér, festőművész
képkiállításának megnyitóján, Budapest, Párbeszéd Háza, 2019. január 18.
Nagy örömmel fogadtam el Sajgó Szabolcs SJ atya meghívását Kákonyi Kon-stantina (1908-1998) kalocsai iskolanővér művészi világának a bemutatójára, hi-szen ő egy személyben hazai és külföldi festő, magam pedig ugyancsak a külföl-di magyarok lelkipásztori szolgálatában is tevékenykedem. Köszönöm Sajgó atyának, hogy meghívott a mai képkiállítás megnyitására, mert így alkalmam nyílik arra is, hogy mint a külföldi magyarok püspöke, itthon is beszéljek az oly-kor feledésbe menő magyar egységről, a magyar összetartozásról, mint ahogyan külföldön is ismételten hangoztatom a magyar egység, a magyar unió ápolását.
Ma különösen arra szeretnék emlékeztetni, hogy a nyugati magyarság - a ma-gyar nemzet, a nemzeti történelem, és nem utolsó sorban, a magyar egyházi tör-ténetírás kitörölhetetlen része. A magyar képzőművészet története sem teljes, ha megfeledkezik az emigráns magyarok és a külföldi magyarok szellemi és kul-turális hagyatékáról. A sokféle magyar emigráció a múltban többször is megtizedelte már a magyar népességet, mély sebet ütve mind a nemzet, mind a hazai magyar egyházak tes-tén. A Rákóczi és Kossuth emigráció után jött a 19. század végi, majd a 20. szá-zadi kivándorlás az első világháború előtt és után, aztán 1945-ben, 1948-ban, 1956-ban és azután. Különösen a 19. század végétől, és főleg a második világhá-ború után, százezrek hagyták el hazánkat, avagy kényszerültek annak elhagyásá-ra; magukkal vitték a nemzet és a nemzeti kulturális kincsek sok olyan értékét, amellyel ez a hazai kulturális patrimonium ma sokkal gazdagabb lenne; gazdagabb lenne az emigráns nemzedékek fiatal családjaival és szaporulatával, a fiatal értelmiség, a tanuló ifjúság, a paraszti és munkásrétegek szellemi és fizikai erejének külföldi tőkéjével, kreativitásával és egyebekkel. Egyházi és vallási szempontból, a 2. világháború után különösen nagy veszteséget jelentett az emigráns magyar hívők, szerzetesek, papok, tanárok és nevelők távozása, hiszen rájuk az ország, viharos történelme során, mindig számíthatott a szellemi és erkölcsi megújulások, a komoly újrakezdések, a tudományos és kulturális kibontakozások idején. Itthon mindenképpen szegényebbek lettünk nélkülük. A külföldre menekült papok, szerzetesek száma a második világháború végén meghaladhatta az ezret és ez felmérhetetlen veszteséget jelentett és jelent magyar hazánknak és egyházunknak. Ezek a külföldre menekült papok és szerzetesek mégis nemzeti történelmünk és egész kulturális örökségünk részesei és formálói. Nemzetünk részért képezik, még akkor is, ha külföldre kényszerültek, vagy éppen ott éltek, dolgoztak, nagyot alkottak és haltak meg.
Nem feledkezhetünk meg róluk, mert hozzánk tartoznak, egy nemzetet alkotunk. Amennyire csak lehet, őriznünk és ápolnunk kell nem csak magyar és keresztény helytállásuk emlékét külföldön, hanem azokat a szellemi, képzőművészeti, kulturális alkotásokat is, amelyekkel hazánktól távol is gazdagították nemzetünk jó hírnevét és annak egész kulturális örökségét: Rómában, Bécsben, Münchenben, Londonban és Párizsban, avagy éppen a tengeren túl: Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, és mindenütt, ahol csak magyarok éltek és élnek a nagyvilágban.
Csak egyetlen konkrét példát szeretnék kiemelni, Münchenből, ahol „Keresztény víziók 2000” címmel képzőművészeti kiállítást szerveztünk a müncheni Néprajzi Múzeumban 18 magyar kortársművész mintegy 80 műalkotásával a Magyar Millenium 1000. és a Kereszténység 2000. évfordulója alkalmával. (Lásd Cserháti Ferenc – Bóta Zsolt, Christliche Visionen 2000, EOS-Druck, St. Ottilien, 1999, S. 1-20.) Ezért különösen fontosnak és dicséretesnek tartom, ha idehaza és külföldön egyaránt igyekezünk feltárni közös hazai és külföldi múltunkat, mint ahogyan ezt ma is tesszük, amikor Kákonyi Konstantina kalocsai iskolanővér művészetére irányítjuk a figyelmet, aki 1950-től 1994-ig az USA Minnesota államának Duluth városában tanított és 1963-ban Minnesota állam kérésére pompás képzőművészeti ajándékot készített az ide látogató John F. Kennedy elnök számára.
De mindezekről szóljon inkább a művészettörténész, Prokopp Mária professzor, soron következő, szakmai előadásában. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a külföldi magyarok történelmének és kulturális teljesítményének megismerése hozzásegíthet minket ahhoz is, hogy egyre inkább kitisztuljon koruknak történelmi valósága, főleg az az igazság, amelyet a társadalmi körülmények és az igazság üldözői sokszor megcsúfoltak és lábbal tiportak az elmúlt évszázad során hazánkban, - az az igazság, amely „nem hathat másként, csak a saját erejével, amely szelíden és mégis erőteljesen hatol az elmékbe”, amint ezt II. János Pál pápa megfogalmazta és hozzátette: „a helyi egyházak mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a szükséges dokumentáció összegyűjtésével megőrizzék vértanúik emlékezetét” (TMA, 35, ill. 37).
Azt hiszem, hogy nem tévedek, ha a Szent Pápa szellemében hozzáteszem, hogy a vértanú hősök emlékezete mellett, nekünk, magyaroknak, éppúgy rögzítenünk kell azok küzdelmes, verejtékes, mindennapi helytállását is, akik az emigrációban, akárcsak egykor a névtelen konfesszorok, ugyancsak megszenvedtek Istenünkért, népünkért és hazánkért vívott küzdelmükben, és ráadásul még maradandót is alkottak, külföldön is gyarapították hazánk kulturális kincstárát. Ha mi nem tartjuk számon és becsüljük őket, akkor a külföldiektől alig várható, hogy számon tartsák és megbecsüljék külföldi nagyjainkat és műveiket. Éppen ezért csak köszönteni tudok minden olyan felderítő munkát, amely a magyar emigráció és a külföldi magyarok helytállását igyekszik feltárni. A kiállítást ezennel megnyitom. ■
A Mértékadó /Kultúra Tv- és rádióműsorújság/ február 4-10 számában megjelent Mészáros Ákos cikke Kákonyi Konstantina nővér művészetéről, (melyet a cikkre kattintva nagyobb méretben meg tud tekinteni):