A Nikodémus Bibliakör mindenkit nagy szeretettel vár a Belvárosi Csend részeként április 9-én kedden, 18:30 és 20 óra között a Kerkai Jenő teremben megrendezésre kerülő nyitott alkalmára.
Jelenleg nincs olyan időpont, amire jelentkezni lehet.
A Nikodémus Bibliakörről:
Alkalmainkon a következő vasárnapi evangéliumot elmélkedjük át a Lectio Divina gyakorlatának egyszerűsített alkalmazásával. Az indító imádság után felolvassuk az evangéliumi szakaszt, miközben figyelünk, hogy melyik szó, szókapcsolat érinti meg lelkünket és miért, majd ezt megosztjuk a többiekkel. Ezt a hármas egységet még kétszer megismételjük, a záró körben pedig megbeszéljük, hogy mi és hogyan rezonált bennünk a többiek hozzászólásaiból. A közös gondolkodás a Bibliáról gyakran pünkösdi tapasztalattá válik: míg a másik ember lelkének rezdüléseit hallgatjuk, maga a Szentlélek szól hozzánk. Az alkalmat imádsággal fejezzük be.
„Mert nem a tudás által elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat belülről szemlélheti és ízlelheti.” (Szent Ignác: Lelkigyakorlatok).
Természetesen minden alkalmunk nyitott az érdeklődők, csatlakozni vágyók számára.