Zoli atya előadása több, emberi és isteni rétegen keresztül mutatja be a barátság fogalmát:

„Azt gondolom, hogy minden igaz barátságnak ez egy fontos jellemzője, hogy van célja, van iránya a jóban, az életszentségben, a Krisztus követésben való növekedésben, hogyha keresztény barátságról beszélünk. (...) Mind a fizikai és a lelki egészség megőrzésében kulcs, hogy vannak-e barátaink. Nem a sok, hanem a mélység, a bensőségesség, ami a fő kritérium.”

Jézus kapcsolati hálójáról, meghitt barátságairól elmélkedik:

„Alapvetően társas kapcsolatok hálójában él az Úr Jézus, és ezek a társas kapcsolatok különböző mélységekkel és szintekkel jelentkeznek. Van egy belső kör, a tanítványok köre, a 12 tanítvány köre, és ezen belül is van még egy külön, mintegy még legbelső baráti köre Jézusnak: János, Péter és Jakab, ez a három apostol, aki több olyan eseménynél is ott van…”

Felhívja figyelmünket egy nagyon fontos aspektusra Jézussal kapcsolatban:

„A rabbik világában, a zsidóság kultúrájában a tanítvány az, aki megválasztja a mesterét, a tanítvány, aki megkérdezi a rabbit, hogy lehetek-e a tanítványod, míg Jézusnál ez pont fordítva van. (…) Jézus az, aki aktív meghívó ezekben a kapcsolatokban.”

Koronkai Zoli atya a lábmosással kapcsolatosan az alábbi fontos gondolatot emeli ki:

Jézus „fölborít mindenféle korábbi hierarchikus viszonyt, az Úr úgy van jelen itt közöttük, mint aki szolgál. Ez egy nagyon sokatmondó pillanat, mert ez a történet elmondja azt, hogy Jézus előtt lehetünk azok, akik vagyunk. Hogy nem kell elrejteni a tanítványoknak a piszkos lábaikat, nem kell színházat játszani, lehetnek azok, akik. Az Úr Jézus elfogadja őket. És ez egy nagyon lényeges tulajdonsága minden emberi barátságnak, az elfogadás. Elfogadlak téged úgy, ahogy vagy. És ezt a gesztust teszi Jézus.  (…) És ez a dimenziója az Úr Jézus szeretetének, ez jelen van ma is, az Eucharisztikus találkozásban. Ott sem kell tartanunk attól, hogy az Úr elítél bennünket, hanem úgy van jelen, mint egy orvos, mint egy barát, aki előtt tényleg azok lehetünk, akik vagyunk, nem kell szerepet játszani.”

Gondolatai az étkezésről, mint szakrális együttléttől a feltárulkozás aspektusáig:

„Azért nem akárkivel ülünk le étkezni, abban van egy bensőségesség, abban valahol a barátságnak egyfajta szintje az, hogyha valakivel olyan viszonyba kerülünk, hogy együtt étkezünk. És hányszor látjuk az Úr Jézust így, étkezés közben. Minden étkezés az ókori világban ugyanakkor azért szakrális pillanat is volt, imádsággal egybekötött, és ezt is láthatjuk, hogy például az utolsó vacsorán az Úr Jézus hálát ad az étkezés közben. És nem véletlen az, hogy amikor az Úr a legfontosabb titkait akarja a tanítványokra bízni, és az Eucharisztiát alapítja, hát az éppen egy vacsora keretében kerül sorra.”

„Az Úr Jézus éveken keresztül föltárta fokozatosan az Ő szívét, önmagát a tanítványainak, és itt pedig a legbensőségesebben és a legmélyebben tárja föl önmagát, amikor majd a kenyér és bor színe alatt önmagát ajándékozza a tanítványainak. És ez a pillanat a bizalomnak is a pillanata. Jézus bízik ezekben a tanítványokban, bár tudja, hogy csalódnia kell majd ezekben, Péter elárulja, Júdás elárulja, többiek elszaladnak, és mégis, mégis rájuk bízza a feladatot:  >> Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.<< És ez is nagyon szépen mutatja az Úr Jézusnak a barátságát. A hű barát, aki bízik a másikban, a másik törékenysége ellenére…”

Az Utolsó vacsorát Jézus rendezi...

„Az a barát vár rám, aki előtt tényleg lehetek önmagam. Aki elfogad, aki szeret, aki bűnös létemre is elfogad. És olyan fontos lenne az Eucharisztia kapcsán is ezt jobban tudatosítanunk, hogy gyarlók, törékenyek, bűnösek vagyunk, de az Úr szeret bennünket, vár bennünket, és ismer bennünket. Tőle nem kell félnünk, nem kell rejtegetnünk semmit, nem kell szégyenkeznünk, Ő szeret bennünket úgy, ahogy vagyunk.”

Kitér a barátságnak egy nagyon fontos jellemzőjére, a kölcsönösségre:

„Néha  azt mondjuk, hogy hol van Isten, meg mit mond Isten, meg hol hallhatom az Ő szavát. Hát, legelsősorban az Eucharisztikus ünneplés során, hallhatom a szavát, Jézus beszél hozzám. És aztán ez kölcsönös, én is elmondhatom, hogy mit szeretnék…”

Személyes tapasztalatával zárja elmélkedését, melynek legfőbb üzenetét emeljük ki:

 „Az az Úr, akit én követek, akire az életemet rátettem, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus, hát Ő itt van. Ő itt van Indiában is, bárhova megyek a világon, Ő jelen van. És tulajdonképpen itt mélyen fölfedeztem, hogy számomra az otthon hát leginkább az Eucharisztia. Én igazából Jézussal vagyok otthon, az Eucharisztiában.”

Fotó: Orbán Gellért