„Azoknak az örökösen változó szabályoknak a megtanulása, amelyek szerint mi éljük a szociális életünket, az autizmussal élőknek olyasmi lehet, mint nekünk lenne egy bonyolult táncot tanulni, amikor azt sem tudjuk, mi a tánc, nem halljuk a zenét, és amikor végre sikerült utánoznunk a partnerünk valamelyik lépését, rájövünk, hogy a táncban új figura kezdődött, megváltozott a ritmus, sőt, esetleg a partner is. Amit az oktatóknak és gondozóknak tenniük kell, az a szociális fejlődés táncának a lelassítása. Időt kell adnunk autizmussal élő partnerünknek, hogy egy lépést megtanuljon, mielőtt áttérünk egy másikra; világossá kell tennünk azt a lépést és megmutatni, hogy hol van a helye a táncban. És ami talán a legfontosabb: néha nekünk is követnünk kell a partnerünk egy-egy mozdulatát, úgy értelmezni, mintha egy tánc lépése, azaz egy szociális akció lenne. Mert ha ezt tesszük, lehetővé tesszük partnerünknek, hogy megérezze, milyen is táncolni, azaz mit jelent szociális interakcióban részt venni. Mindenekfelett pedig meg kell próbálnunk megérteni, milyen nehézségei vannak partnerünknek a tánctanulásban, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a tánc folyamatát kell megtanulnia, nem csak egy bizonyos tánc lépéseit.”
/Rita Jordan/
Új tanév indul, új erőket gyűjtünk az induláshoz, a folyamatban maradáshoz szülőkként és pedagógusokként egyaránt. Ahogyan Rita Jordan professzor is javasolja, abban szeretnénk segíteni az autizmussal és ADHD-val élő gyermekeket nevelő szülőknek és pedagógusoknak, hogy a gyermekek, egymás és önmagunk értéséhez közelebb léphessünk. Ehhez elsőként közös figyelemmel töltött időt szeretnénk ajánlani, egy napra „lassítani a táncot”, hogy a hétköznapok „mozgását” több irányból megnézve a „tánc” folyamatára figyelhessünk, és ne csak a tánclépésekre.
2021. október 9-én „Nem vagyok egyedül, nem vagyok tehetetlen” címmel újra Szakmai napot rendezünk a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.).
A nap célja, hogy saját élményeket és új tudást szerezzünk arról, hogy a gyermekeink és önmagunk mássága értékké válhat, a szorongás-béklyóink letehetőek. Élményt szerezzünk arról, hogy képesek vagyunk jobban megérteni az autizmust és a figyelemhiányos hiperaktivitást, egymást, önmagunkat. Új erőket szabadíthat fel, ha az eddigi, a gyermekeinkért és önmagunkért vívott küzdelemben szerzett sebesüléseinkkel is védett közegben foglalkozunk, és az is, ha rácsodálkozunk arra, hogy milyen sokan járunk hasonló cipőben, mennyit tanulhatunk egymástól!
Hidat szeretnénk tehát építeni, az értés hídját, ahol a pilléreket együtt rakjuk majd az egymás és önmagunk tiszteletéből, szakmai tudásból és tapasztalatokból, valamint egymás meghallgatásából álló kövekből.
Segítségünkre lesznek ezen a közös úton a Szakmai nap változatos programjai, a hiteles és lelkes előadásokat és workshopokat tartó előadók, a záró kerekasztal-beszélgetés, de leginkább az a közös szándék, hogy a gyermekek érdekében tovább lépjünk az utat akadályozó „negatív élmények”-hordalékon...
A Szakmai napot olyan „Léleköntő beszélgetéssel” kezdjük, ahol pedagógus hivatásban dolgozó érintett édesanyák mesélnek majd arról, milyen megküzdési stratégiák váltak be az életükben. Újra párhuzamos helyszíneken lesznek választhatóak az autizmus és ADHD különböző aspektusait bemutató előadások és csoportos saját élményű programok. Ilyenek például a szülőknek, illetve pedagógusoknak is kínált, a veszteséget és a mindennapi élethelyzetek különböző megélését feldolgozó csoportok, az egyéni és csoportos gyógypedagógiai és mentálhigiénés tanácsadások.
A Szakmai nap programtáblázatát a hírlevél után találják.
A nap során esélyt kaphatunk arra, hogy érintődjünk, hogy bővülő tudásunk és tapasztalataink által még nagyobb empátiával és segítő jelenléttel állhassunk az érintett gyermekek és családjaik, pedagógusaik mellett.
„Ami igazán éltet ad, ha kapcsolat jön létre ember és ember között, kapcsolat jön létre az ember és környezete között, kapcsolat jön létre az ember és a kozmosz között, olyan kapcsolat, amiben kölcsönösen gazdagodunk, ami örömet, életkedvet kelt bennünk. Tehát olyan kapcsolat, ami minket megérint, amiben érintődünk. Nem mindig örömteli kapcsolattal érintődünk, hanem észrevesszük, hogy embertársunk, és saját testünk is, de a környezetünk is, nekünk ellenállhat. Nem teljesíti az akaratunkat, hanem a saját akaratát teljesíti.
Tehát az erdőben a fa ellenáll nekem, hogyha az utamban van. Az embertársam más véleményt nyilváníthat, vagy visszautasíthat engem, de az is egy érintődés, amikor fáj, amikor csalódok. Amikor a reményemre nem kapok olyan választ, amilyet reméltem.
Dr. Harmut Rosa szociológus azt mondja, hogy a modern embernek az az alapvető dilemmája, hogy mindent a kezébe vegyen, minél több dolog fölött rendelkezzen, mindig több kapcsolata és ismerete legyen, mindig nagyobb legyen a gazdasági fejlődés, mindig továbbmenjen. Ha megáll a fejlődés, az már visszafejlődés. Ha nem tudok már többet, akkor kevesebbet tudok. (…)
Tehát a mindig több, a mindig nagyobb, mindig fejlettebb, mindig differenciáltabb, komplexebb élet az egyik reménye és nyomóereje, ez az, ami a modern embert hajtja és ugyanakkor az a /másik/ reménye, hogy érintődik. De az érintődés és az, hogy uralmam alá hajtom a Földet, ezek ellentmondanak egymásnak. Mert az, amit én irányítok, az engem nem érint. Érinteni az tud, ami velem szemben a saját hangján szólít meg engem. És a fa az erdőben az ő hangján, az ő természetén keresztül, az ő érdekein keresztül szólít meg engem.”
/Mustó Péter: Fókusz 1. videórészlet/
Ha új szemmel nézünk azokra a gyermekekre, akik valamilyen komolyabb kihívással élik a mindennapjukat, akár lehetőségnek is tarthatjuk az ő rendkívüliségüket arra, hogy a velük való kapcsolat által kilépjünk ebből a mindig többet akaró mókuskerékből. Személyes tapasztalatom az, hogy az autizmussal és figyelemzavarral élő gyermekekkel való munkám napi gyümölcse éppen a tőlük és általuk kapott új látásmód, az állandó tanulás lehetősége. A velük töltött, értük megharcolt időkben sokkal értékesebbé válnak a korábban aprónak tartott eredmények, a bimbózó kapcsolatok... Fontos, hogy ne elsősorban áldozatként éljük meg ezeket a helyzeteket, hanem olyan lehetőségként, melyek által önmagunkért, a magunk útjáért is tenni lehet.
A nap során ennek a szemléletváltásnak, a kapcsolatépítésnek szeretnénk teret adni.
Ahhoz, hogy szülőként is minél többen részt tudjanak venni a programokon, személyes gyermekvigyázást is szervezünk. Szeretnénk kérni, hogy aki gyermekfelügyeletet szeretne kérni a gyermekének, szeptember 20-ig feltétlen jelentkezzen az alábbi űrlap kitöltésével:
https://forms.gle/QBb7CmFy261dc87g6
Erre azért van szükség, hogy megfelelő önkéntes segítőt találhassunk a gyermek mellé, és a szeptember 24-i önkéntes felkészítésen már a gyermekről is tudjunk információkat átadni.
Szeretettel és izgalommal várjuk Önöket a Párbeszéd Házával közösen szervezett programunkon és nagyon bízunk benne, hogy az őszre jósolt negyedik járványhullám sem fogja érdemen korlátozni a kezdeményezésünket.
A Léleköntő csapat nevében is várakozással,
Vető Anna
WEB
Program
