A LELKIÁLLÍTÁS online alternatívájának, a Képnézegetőnek aktuális képe.
A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.
A hét képe: Sadecky Katalin: Betlehem
"Betlehem című alkotásom a Szent családot ábrázoló samottos agyagból készült síkplasztika. A megilletődött ünnepélyes csendet kívántam ábrázolni, középpontjában a gyermekkel, ahogy azt évezredek óta teszik a művészek, mégis egyszerű körvonalú ikonikus jelleggel. Amikor az áhitat pillanata körvonalazódik bennem, akkor megsejthetek valamit ebből a titokból, ahogy Isten emberré lett." Sadecky Katalin
Lelkiállítás
Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.
Korábbi lekiállítások:
Lelkiállítás a Jezsuita Szigeten (Marsai Ágnes grafikus művész Bibliai képek című tárlatának segítségével)
Lelkiállítás Kákonyi Júliával I.
Lelkiállítás Kákonyi Júliával és Sajgó Szabolcs SJ-vel