Logo
magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Reflexió
A nem várt beteljesedés

A Vászonkrisztus filmklub utolsó idei alkalmán a Babette lakomája című alkotást néztük meg június 25-én a Párbeszéd Házában. Gabriel Axel rendezése a maga gyönyörű képeivel és kimért párbeszédeivel lassan folyt a nem várt beteljesedésig, ami egy pazar vacsora formájában lepte meg a film fókuszában álló kis puritán közösséget. A vetítés utáni beszélgetésben a szárított halaktól a predestinációig sok minden szóba került a meghívott vendég, Balog Zoltán református lelkész és a közönség gazdag hozzászólásai nyomán. A kommunió témájának szentelt este szép gesztussal zárult.

Borda Máté reflexiója


„Ez nem burok, ilyen is lehet a valóság”

Sok érdeklődő várakozott a Szerzetesnek álltam című film vetítésére a Párbeszéd Házában június 17-én, noha ez már a második bemutató volt ezen a helyszínen. Jómagam korábban nem láttam a filmet, de felkeltette a kíváncsiságomat az ötlet: két, az Egyházhoz nem kötődő budapesti fiatal beköltözése egy vidéki kolostorba.

 

Táborossy Anna reflexiója


„Ha ketten játszunk Bachot, az olyan, mintha közösen imádkoznánk”

Egy házaspár, akik választott hivatásukban is duót alkotnak: Borsos Kata és G. Horváth László hegedűművészekkel találkozhattunk a Párbeszéd Házában június 13-án. A Művészet és hitvallás sorozat harmadik alkalmának kétgyermekes vendégei a meghitt esten nemcsak azt mutatták meg, hogyan muzsikálnak együtt, hanem pár- és istenkapcsolatuk alakulásába is bepillantást engedtek.          

                                                                                                                              Szőnyi Szilárd reflexiója


A teremtés színei

Kíváncsisággal érkeztem az Amit alkottam, jó kiállítás finisszázsára május 28-án a Párbeszéd Házába. Várakozás közben körüljártam a tárlatot, önkéntelenül is azt keresve, hogy melyik mű szólít meg igazán. Ámultam a stílusok, technikák sokféleségén, a színgazdagságon.

 

Táborossy Anna reflexiója


A művészet mint égbe mutató ujj – Kákonyi Júlia a Faludi Galériáról

Nemcsak a bibliai témákat feldolgozó vagy a szenteket ábrázoló művek jelentik a szakrális művészetet, hanem minden olyan elmélyült alkotás, amely az égbe mutat – vallja Kákonyi Júlia keramikus, a Párbeszéd Házában működő Faludi Galéria művészeti vezetője. Ezzel pedig megadta a kiállításaik mögött rejlő koncepció lényegét is. A galériával kapcsolatos terveiről kérdeztük.

Borda Máté reflexiója (Papageno-PH-érték rovata)


Hírfolyam