Az idei március egésze a nagyböjti időszakhoz tartozik, a hónap utolsó napja Nagyszombat lesz. A Szív márciusi száma szinte társul szegődik mellénk, hogy ezekben a napokban még inkább megnyíljunk az Emberfia nyomaira, jeleire, egyre jobban átéljük az Ő valóságát.
Már zajlanak a BELVÁROSI CSEND eseményei a Párbeszéd Házában. A február közepétől május végéig, nagyböjt elejétől pünkösdig tartó programsorozat mottója: „Mindnyájan az Ő teljességéből kaptunk…” (Jn 1,16) A gazdag program aktuális ajánlatából szemezgetünk.
A nemrégiben tartott Utolsó vacsora konferencia jelentőségét az is mutatja, hogy számos visszajelzés érkezett a résztvevőktől. Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója ebből is megoszt velünk néhányat.
Hamvazószerda szokása abból az ősi hagyományból ered, hogy a hívők vezeklésképpen hamut szórtak a fejükre. Ezt idézi fel a szertartásban a pap, amikor hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára, és azt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”
A megérkezés útjai alcímet viselő lapszámban, amelynek írásai a közlekedés évezredes nyomvonalaitól az út gazdag szimbolikáján át a lelki, Istenhez vezető utakig ívelnek, Hekler Melinda Al Ghaoui Hesnával készített interjút. A népszerű, kivételesen bátor, méltán elismert, szír-magyar családba született riporter fatalistának mondja magát, s Isten számára egy a világban működő felsőbb erő. Vezet-e út számára innen a személyes Istenhez? Őszintén reméljük, hogy igen, és kívánjuk, hogy vezessen!