Logo
magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Reflexió
Hogy megszűnjön a fegyverkereskedelem! – 2017. júniusi imaszándék és kommentár

A legális és az illegális fegyverkereskedelem közötti különbséget alig lehet megállapítani. Világszerte működik több mint 45 nagy cég, amelyek fegyverkereskedelemmel foglalkoznak, és nem ritkán az egymással csatázó mindkét fél számára adnak el fegyvereket. – Nemeshegyi Péter atya kommentárja a Ferenc pápa által kiadott júniusi imaszándékhoz.


Leírhatatlan a pusztítás – Magyarok az iraki keresztények földjén

Hölvényi György európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, valamint a Duna World két munkatársa Irakba utazott, elsősorban keresztény közösségekhez, hogy tájékozódjon a segítségnyújtás lehetőségeiről. Mit lehet tenni, hogy a menekültek visszatérhessenek a közelmúltban az Iszlám Állam uralma alól felszabadult szülőföldjükre? Sajgó Szabolcs Facebook-bejegyzéseiből:


Krisztus közelsége a legbiztosabb lakhelyünk – A Szív májusi számából

Otthonok, amelyekben nehéz sorsú emberek élnek, itthon és a távoli Manilában; emberek, akik elveszítették az otthonukat, és most a gyökereiket próbálják megvetni; meleg családi otthon, ahol hat kisgyereket nevelnek nagy szeretettel; hajóskapitány, aki többet van távol, mint otthon; miért nem lehetünk otthon Európában; hol van Jézus otthona. – Számtalan nézőpont, amelyből A Szív májusi száma rátekint arra, mi mindent jelent és jelenthet számunkra az otthon. Horváth Árpád főszerkesztő bevezetője:


Hogy a párbeszéd és kiengesztelődés szolgája lehessek

Bellovics Gábornak hívnak, a Nyugat-Dunántúlról, Mosonmagyaróvárról származom, 30 éves vagyok.


Ignác – Hogyan formál Isten?

Az Uránia mozi adott otthont tegnap este az Ignác című film premierjének. Az alkotók elsőként a világon próbálkoztak azzal, hogy Loyolai Szent Ignác életét mozgóképre vigyék.


Hírfolyam