Idén 34 gyerek nyaralt Magyarországon a Gyökerek Tábor keretében július 1-9-ig – Erdélyből, Kárpátaljáról, a Délvidékről jöttek. A tábort többek között támogatja a Jézus Társasága Alapítvány is. Kampits Bence írása a támogatóknak rendezett hálavacsora után:
Robogunk a pusztán egy Volkswagen kisbuszban. Kilenc fiatal férfi, fiatal felnőtt. A kisbusz ablakán kibámbulva Petőfi verseiben érezhetjük magunkat. Az Alföld közepén robog a fiatal férfiak kompániája – egy Kunbaracs melletti kis tanyát keresünk. – Varga János beszámolója a jezsuita férfinapról:
December 7-én szerdán este 18 órától tart előadást Tim Kasser a Párbeszéd Házában Felnőni a fogyasztói társadalomban címmel. A világszerte ismert amerikai pszichológus arra keresi a válaszokat, miként hat értékrendünkre és boldogságunkra a fogyasztói társadalom. A szerzőnek nemrégiben jelent meg Az anyagiasság súlyos ára című kötete, ebből idézünk néhány gondolatot:
A Szent Ignác-i lelkigyakorlat egyik visszatérő kérdése ez: mire vágysz? Merünk-e szembesülni vágyainkkal? Képesek vagyunk-e mindennapi vágyaink mögött meglátni az önmagunkon túlmutató vágyainkat? Feltesszük-e a kérdést: mire hív Isten a vágyainkon keresztül? A folyóirat december-januári dupla számát Horváth Árpád főszerkesztő Ünneplő vágyaink című beköszöntőjével ajánljuk:
Shusaku Endo Némaság (1966) című regényéből forgatott filmet Martin Scorsese. Az alkotást a jövő héten mutatják be a Vatikánban – jezsuiták előtt.