Logo
magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Reflexió
Miskolci jezsus diákok adják elő a Képzelt riportot!

Az előadás tavasszal nagy sikert aratott többek között Miskolcon, Budapesten, és most meghívták a Szerzetesek Terére is.


Jubileum avagy lehet a hitre nevelni?

Éppen száz éve, 1915. szeptember 3-án vehették kezükbe a korabeli olvasók A Szív első számát. Az új lap – mely A Jézus Szíve Szövetség heti értesítőjealcímet viselte – meghökkenést keltett. – Lukács János ünnepi beköszöntője A Szív szeptemberi számában, amelynek központi témája a nevelés, a hitre nevelés:


Magis – ne rejtsd el azt, ami vagy!

A Párizsi Világifjúsági Találkozóhoz kapcsolódva 1997-ben indították útjára a jezsuiták az azóta évenként megrendezett Magis nemzetközi ifjúsági programot. Azokat a fiatalokat szólították meg, akik „nemcsak” kapni szerettek volna, hanem adni: önmagukból, az idejükből, hogy így tapasztaljanak meg valami élőt, mélyet Istenről, a közösségről és saját magukról. Mindennek alapja a Szent Ignác-i lelkiség. A la(tin szó jelentése nagyobb, több, Isten, az embertársak iránti szándékból nagyobbra, többre törekvés.A Magis többféle aktivitást – experimentumot – kínál a résztvevőknek nemzetközi helyszíneken (lelkigyakorlat, zarándoklat, ikonfestés, ökoprogram, táncmeditáció, taizéi –csoport, stb.), és egy közös fesztivállal ér véget. Idén július 10-20. között Lengyelország és Magyarország adott otthont az experimentumoknak. Összesen mintegy 120 fiatal vett részt benne. A találkozó mottója: „Let your light shine”. Hiba György jezsuita beszámolója:


HOSPES Jezsuita Menekültprogam indul

Napjaink népvándorlása és a menekültkrízis mind ez idáig nem tapasztalt kihívásokat támaszt Európa-szerte és Magyarországon. A magyar jezsuiták menekülteket segítő programot kezdtek el előkészíteni júliusban. Ennek alapján indítanak programokat és kezdeményeznek együttműködést a krízishelyzet enyhítésére. A program keretében különösen is feladatunknak látjuk a társadalmi konszenzust erősítő reflexiót és tudatosítást, a konkrét aktuális segítséget és a majdani valós integrációt segítő mentorprogramot.


Szemlélődő imaalkalmak a Párbeszéd Házában

Két egymással kapcsolatban álló programra hívjuk fel a szemlélődő ima iránt érdeklődők figyelmét.


Hírfolyam